|
Az óvoda és iskola honlapjának eléréséhez kattintson erre a sorra! 2009. szeptember:
Nehezen hihető, hogy a nyarat idéző forróság ellenére az őszre, az új óvodai nevelési évre és az új tanévre készülünk. Az idei nyár is szokatlanul gyorsan eltelt és csak reménykedem, hogy a gyerekek, családok és az oktatásban dolgozók sikeresen használták pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre. Augusztus utolsó hetében megnyílt az óvoda. A nyáron a csoportszobák, a zsibongó és a mosdók megújultak. Festés volt az intézmény ezen részében. Barátságos, színes csoportszobák várják régi és új lakóikat. Az óvodát átrendezték a dajkák és az óvónők a csoportösszevonáshoz, reményeink szerint praktikus megoldások születtek. Szeptemberben 23 kisgyermekkel töltődik fel a csoport, amely decemberig még várhatóan néhány fővel bővül. Kicsit más összetétellel, de változatlan szeretettel és odafigyeléssel, gondoskodással fogadják a falu kicsinyeit dolgozóink. Talán a kedves szülők sem tapasztalnak majd változást gyermekeik ellátása, fejlesztése terén. Együttműködésükre és segítségükre továbbra is, ahogy eddig is, számítunk. Iskolánkból az előző tanév végén 7 negyedik osztályos tanulónk haladt tovább a felső tagozatba. Az áprilisi beiratkozás alkalmával szintén 7 első osztályos tanuló választotta alsó tagozatunkat. Továbbá egy 2. osztályos kislánnyal is gyarapodtunk, így 17 fő kezdi nálunk a 2009-2010-es tanévet. Szeretnék köszönetet mondani egy leendő elsős tanítványunk apukájának, aki felújította a tábláinkat! Az új tanévben az előzőhöz hasonlóan az egyéni képességek fejlesztése mellett a német nemzeti nyelvoktatást folytatjuk már mind a négy évfolyamon. Alkalmazzuk és minél több tapasztalatot igyekszünk szerezni a pedagógusaink által kidolgozott „Kukkan-tó” környezeti nevelési program óvodai és iskolai moduljaiban. A továbbiakban is együttműködésre, a falu eseményeinek, ünnepeinek színesítésére, kiegészítésére készülünk az óvodások és iskolások részvételével. A 2009/2010-es tanév kezdetén minden iskolásnak Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás című versével szeretnék sikeres, eredményes munkát kívánni! „Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Valahogyan még a nap is Szebben ragyog, fényesebb. Izgatottan várt e napra Minden kezdő kisdiák: Az iskola előttük is Kitárja ma kapuját. Megtanulnak betűt vetni A tétova kis kezek: Csengő-bongó szép szavakkal Telnek majd a füzetek. Ma, amikor útnak indul A sok kicsi iskolás, Kívánjuk, hogy öröm legyen Számukra a tanulás!” Juhászné Koltai Zsuzsanna Óvoda 1991-ben a pogányi lakosok közös összefogásával létesült a faluban iskola-óvoda. Az intézmény kis kivétellel a helyben lakóknak nyújt munkalehetőséget. Az óvodában két vegyes életkorú csoportban 3 óvónő és 2 dadus foglalkozik a gyerekekkel. Viszonylag kis létszámú csoportjainkban lehetőség nyílik a családias, barátságos nevelésre. Nevelési programunkban az anyanyelvi és a környezeti nevelés áll a középpontban. Kihasználva a falu természeti adottságait gyakran kirándulunk a tópartra, erdőbe és a falusi gazdaságokba. Évszakról évszakra figyelhetjük meg a természet változásait, a gyerekek közvetlen közelről találkozhatnak a háziállatokkal és az erdők mezők élőlényeivel. A Katica és Csigabiga csoport bábszínházba Pécsre jár, heti rendszerességgel az ANK uszodájába járnak úszni. Az óvoda udvarán, jó levegőn, idilli környezetben töltik a gyerekek a kinti szabadidejüket.
Az óvoda dolgozói aktívan részt vesznek a falu kulturális életében. A különböző rendezvényeken igyekszünk színvonalas szórakozást biztosítani a község legkisebb lakóinak. Az óvoda dolgozói: Nagy Tünde óvónő Sarbakné Lendvai Etel óvónő Zimmer Angéla óvónő Gergelicsné Tóth Csilla dajka Tencz Jánosné dajka Iskola Az 1991-ben létesült iskola összevont osztályaiban kis létszámú csoportokban indult meg az oktatás. A rendszerváltás utáni kormányzat szorgalmazta a ,,vissza a kisiskolákat a településekre” programot.. E program keretében nyílt lehetőség az iskola megépítésére, mely a falu lakóinak összefogásának s társadalmi munkájának eredménye. 1- 4. osztályban 2-2 osztály összevonásával tanítunk. Nagy előny, hogy az első osztályba lépő tanítványainkat már az óvodából ismerősként fogadhatjuk! Van azonban olyan tanítványunk is, aki más településről jár hozzánk. A kis létszám, a hangulatos termek, szép környezet az ide járó tanítványaink, és szüleik számára szimpatikussá teszi iskolánkat. A felszereltség, taneszköz ellátottság nem marad alul a városi iskolákéval összehasonlítva sem. Az összevont osztályokban megvalósuló tanulási- tanítási tevékenységet színvonalas módszertani kultúrával rendelkező pedagógusaink irányítják. Nagyon jól megalapozva a gyermekek készségeit, képességeit a beszéd, olvasás, helyesírás és a matematika területein. Kiemelt és nagy hangsúlyt helyezünk a közösségi nevelésre, a megfelelő viselkedési szokások kialakítására és gyakorlására. A környezeti nevelés és környezettudatos magatartás, erre való igény felébresztése szintén megerősített feladatunk. A tantermek, az ebédlő, az udvar környezete úgy került kialakításra, hogy a tanulók jól érezzék magukat benne, otthonosan mozoghassanak itt. Az ismeretek átadásán túl, pedagógusaink és valamennyi dolgozónk szeretete és gondoskodása veszi körül a kicsiket és az iskolásokat is. Mint egy jó családban! A kisiskola ,,zsáktelepülés” lévén kiszolgálja a falu igényeit, az eredeti horvát, német ajkú lakosok közé a 2000-es évtől sok új városlakó költözött ki. Az egy ideig német nyelvoktatás mellé az angol nyelv is választható lett. Előnyeink a szép, kulturált környezet, az egymásra odafigyelés, a szinte gyermekenként egyéni haladást figyelembe vevő tanítás. Az összevont osztályban tanuló gyermekeink Pécsett folytatják tanulmányaikat, s megállják a helyüket a felsőbb osztályokban is.
Intézményünk 2007. július 1-től a pécsi ANK tagintézményeként működik tovább. Az Önkormányzat egyrészt a törvényi előírásnak kívánt megfelelni, miszerint négy évfolyammal működő intézményét csak tagintézményként működtetheti tovább, másrészt a költséghatékonyabb intézményfenntartás reményében is választotta ezt a megoldást. Mivel többcélú közös igazgatású intézményként működtünk, olyan befogadó helyet kellett találnunk, mely a többféle funkcióval együtt tagintézményévé fogadhat. Erre az ANK, a sokrétű, széles tagintézményi kínálatot magában foglaló struktúrájával alkalmasnak bizonyult. A szervezési feladatok után, ami 2007-ben nyáron és a tanév elején zajlott, a szakmai feladatok összehangolása következett. Tanulóink a tankötelezettség befejeztéig, az érettségi megszerzéséig egy intézményi jogviszony keretében szerezhetnek tudást. Fontos, hogy a készségek, képességek kialakítása idején segítsük a tanulóinkat alkalmazkodni a felsőbb évfolyamok munkájához. Mivel Nevelési Központban iskolaotthonos rendszerben dolgoznak a tanulók és tanítók, így mi is felvállaltuk újra (korábban már működött így) az iskolaotthonos oktatást. Az ANK 2. sz iskolájából kijáró angol nyelvtanár az eddigieknél magasabb óraszámban készíti fel tanulóinkat a nyelvi követelményrendszer minél könnyebb elsajátításához. A Művészeti Iskola kínálatát is élvezhetik a tanítványaink helyben, majd a felsőbb évfolyamokon, Pécsett is. Az úszásoktatás a tagintézményi csatlakozás óta ingyenes iskolásaink számára, ezekre az alkalmakra a pécsi utaztatásuk is biztosított. Terveink között szerepel az informatikai oktatás lehetőségének biztosítása is helyben, vagy a pécsi intézményben. Célunk, hogy tanulóink a 4. osztály elvégzése után választhassanak, melyik ANK-s iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat és továbbtanulásuk minél zökkenő mentesebb legyen. Az iskola dolgozói: Turi Katalin ANK igazgató Juhászné Koltai Zsuzsana tagintézményvezető Kovácsné Jakab Gyöngyi tanítónő Péter Ágnes tanítónő Varga Lászlóné tanítónő Jakab Lászlóné takarító Ünnepeink, kirándulásaink: Minden évben karácsonyi műsort, farsangot, anyák napi műsort szervezünk. A karácsonyi műsor, a művészeti iskolák produkcióival kibővülve a falu időseinek és más vendégeknek is élvezetes, meghitt ünnepet varázsol. Februárban a gyerekek nagyon várják a farsangot, ami nagyszerű játékos, estébe nyúló mulatság. Májusban szép eseményünk az édesanyák és nagymamák köszöntése, megajándékozása. A gyermeknapot hagyományosan a falu gyermekeivel együttesen az iskolában tartjuk. Játszóház, kézműves foglalkozások, csupa gyerekeknek szóló vidámság várja az idelátogatókat. Rendezvényeink során igyekszünk a szülői közösséget is aktiválni. Tanévenként ősszel és tavasszal szervezünk tanulmányi kirándulást. Konyha: Tagintézménnyé válásunk óta tálalókonyhaként üzemel. Falusi rendezvények szervezésében a falu rendelkezésére áll.
A konyha dolgozói: Horváth Edit élelmezésvezető Jakab Lászlóné konyhai alkalmazott Werczel Jánosné szakácsnő
|